|
ÉRTESÍTÉS
Értesítjük Önöket, hogy a 2012-es évben a kommunális hulladék elszállítása változik. A zsetonokat matrica fogja helyettesíteni. A szemétadót február végéig kell befizetni, és ennek fejében megkapják a matricát. Addig (januárban-februárban) minden háztartásból elszállítják a hulladékot még matrica nélkül. Márciustól viszont már csak a matricával megjelölt kukát ürítik ki.
Megnyilt az első KARVAI ONLINE PIAC! Termékek, szolgáltatások hirdetőweblapja! www.karvaipiac.freebase.hu
FITNESS - AEROBIC
Minden csütörtökön 18.30-tól az óvoda tornatermében Almási Anitával!
A helyi önkormányzat és a kultúrális bizottság szeretettel meghív mindenkit
a karvai búcsúba, amely 2011. szeptember 18-án, (vasárnap) lesz
11,00 ór. - ünnepi szentmise a karvai római-katolikus templomban
a misét celebrálja Elek László, komáromi esperes - plébános úr
- a szentmisén közreműködik a STILLA PECTUS énekkar.
A búcsú a Duna melletti főtéren lesz megtartva - körhinta, és egyéb atrakciók.
Fejedelmek hétvégéje
Augusztus 20-án az anyaországon innen és túl egyaránt igyekszik a magyarság megünnepelni a magyar állam megalapítását, hol tűzijátékkal, máshol kenyérosztással, hol pedig szentmisével egybekötött történelmi előadással. Ez utóbbit részesítették előnyben Karván, ahol szombat késő délután a Szent István király tiszteletére tartott szentmise után Bánhidi Vajk esztergomi latin- és történelemtanár magasztalta beszédében István király tetteit. Mindez egyfajta megkoronázása volt a napnak, ugyanis a misén nemcsak karvaiak jelentek meg, hanem erdélyi és magyarországi vendégek is tiszteletüket tették. A Marosvásárhely mellett elterülő Székesről érkezett székelyeket a lábatlani református egyház látta vendégül, és a délutánt a testvértelepülésen, Karván töltötték.
Másnap, vasárnap délután nyitották meg a kultúrházban helyet kapó „Rákóczi és kuruc emlékhelyek Európában" című kiállítást, a MEVE (Magyar Emlékekért a Világban Egyesület) jóvoltából. Az egyesület célja a „külhoni magyar múlt ismeretének hazaiak és külföldiek előtti erősítése, kultúránk távoli emlékeinek - hazai könyvtári, levéltári, majd helyszíni - felkutatása, bemutatása." A tárlatot Dr. Messik Miklós mutatta be az érdeklődőknek, miután kisebb előadást tartott II. Rákóczi Ferenc életéről, jobbára saját képekkel illusztrálva a fejedelem életútját. A megnyitó után a résztvevők együtt indultak el a főtér mellett lévő Rákóczi emlékműhöz, ahol az egyesület tagjai és a karvai önkormányzat is elhelyezte koszorúját. Az emlékmű a MEVE adatbázisába is bekerült. A kiállítás szeptember 13-án délután egy óráig tekinthető meg, aznap 9.00-tól ismét meghallgatható az előadás. A szervezők szeretettel várják a környék alap- és középiskolás diákjait és tanárait is a rendhagyó történelemórára.
(Csákvári Ágnes)
Karva község önkormányzata értesíti az érdeklődőket, hogy az augusztus 27-ére tervezett Lábatlan- Karva futómaraton és kerékpártúra a hőségriadó miatt elmarad. A maraton egy későbbi időpontban azonban megrendezésre kerül, ezt az időpontot itt, a honlapon is fel fogjuk tüntetni. Megértesüket köszönjük!
Hídverő napok
2011. július 02. szombat
Helyszín: Duna-part
Kezdés: 15:00
A sátraknál a helyi gasztronómiai specialitások lesznek fogyaszthatóak: Községünk jellegzetes étele, a karvai lepény, üdítők, a helyi Vadásztársaság vadpörköltje és a helyi Horgásztársaság sült hala. A délután folyamán a Tulipán bárban pacal és marhapörkölt kapható.
-körhinta
- Sárkányhajózás a Dunán
- tuning autók bemutatója
- a KORAVA kézműves foglalkozást tart
- az IFI klubban fotokiállítás a Mária- Valéria híd újjáépítésének 10. évfordulója alkalmából
A kultúrműsorban fellépnek:
- Kovács Anna- énekel
- a helyi Hagyományőrzők
- Virág Cyntia- hegedül
- Ifj. Ropog José- rappel
és egyéb színes program várja a kedves látogatókat.
Este diszkó - DJ Taylor , tábortűz, mécsesek fogadása.
Mindenkit szeretettel várunk!
BORBAN AZ IGAZSÁG!
2011. június 18. (szombat)
Bemutatjuk a magyar nóta és az operett virágkorát! Mulatós hétvégére várja Önöket a karvai Duna-korzó.
Bemutatkoznak borászaink /VITIS, MATYŠÁK, DOMIN & KUŠICKÝ, VINTOP KARKÓ/.
A sátraknál helyi gasztronómiai specialitások lesznek fogyaszthatóak:
községünk jellegzetes étele, a karvai lepény, a helyi Vadásztársaság vadpörköltje és a helyi Horgásztársaság sült hala.
Az Ifi klubban a Borban az igazság! című kiállítás lesz megtekinthető.
Program :
15.00 - Kádár Ferkó fotószínháza,
Dudó bohóc ugrálóvárai,
helyi specialitások - karvai lepény, vadpörkölt, sülthal,
Borban az igazság! - kiállítás az Ifi klubban,
16.00 - Zumba-parti mindenkinek,
17.00 - Vörös Boglárka - vers,
17.15 - Iglice néptáncegyüttes /Szőgyén/,
17.50 - Gáspár Enikő - vers,
18.00 - Kisbojtár néptáncegyüttes /Párkány/,
19.00 - operettrészletek - Dóka Zsuzsa, Bősi Szabó László és népi zenekaruk,
20.00 - magyar nóta - Dóka Zsuzsa, Bősi Szabó László és népi zenekaruk,
22.00 - mulatság.
Mindenkit szeretettel várunk!
ÁPRILIS 30. SZOMBAT - ÉLJEN MÁJUS ELSEJE!
A retro majális programja:
15,00 - tól májusfa állítás az új főtéren a Dunaparton a HAVEROCK klub tagjainak közre-
működésével
- Kádár Ferkó fotószínházában korabeli vásári fotozást kínál
- az új ifjúsági klubban a korabeli tárgyakból kiállítás és filmvetítés lesz.
15,30 - nosztalgia május elsejei felvonulás a 70-es évek divatjának megfelelően öltözve
16,00 - Hagyományőrzők fellépése
közben a téren már vásárolható az új kemencében készült „ karvai lepény", sör, virsli, vadpörkölt és karvai almalé.
17,00 - Jampi ( Szőgyén ) táncegyüttes fellépése
17,30 - a korzózó polgárok korhű divatbemutatója
20,00 - a Magyarock Dalszínház - a szocializmus május 1-jéit felidéző programja, amely a Made in Hungária musical előadására épül dalaival, táncaival, jelmezeivel, díszleteivel, ami a főtéren korhű hangulatot idéz elő.
20,30 - divatbemutató értékelése
21,00 - Retro disco
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK .
Tisztelt lakosság!
Az önkormányzat mellett működő kulturális bizottság tisztelettel meghívja a falu lakosságát a március 15-én megrendezésre kerülő 1848-as forradalom és szabadságharc megemlékezésére tartandó összejövetelre.A rendezvény az új főtér szabadtéri szinpadán lesz kedden 16,00 órai kezdettel.
A kultúrműsorban részt vesznek a helyi ovoda és iskola gyermekei a középiskola diákjai, valamint a helyi hagyományőrzők.
A megemlékezés végén a résztvevők elhelyezik koszorúikat a hídverő oszlopnál.
VIII. KARVAI ROCKFEST, 2011. január 29.
Helyszin: Kultúház - Karva
Fellépők: OSSIAN, AYERS ROCK, ROCK IN ROCK CATS, GILOTIN, HANT.
Belépő: 7 €
www.karvaihaverock.5mp.eu
Výsledky volieb do orgánov samosprávy obcí konaných dňa 27.11.2010 v obci Kravany nad Dunajom
|
Počet zapísaných voličov
|
628
|
|
Počet zúčastnených voličov
|
470
|
|
|
|
|
% účasti
|
74,8
|
|
Poradie zvolených poslancov do OZ
|
Počet hlasov
|
|
Štefan Kapáš
|
367
|
|
Štefan Ollé, Mgr.
|
283
|
|
Ilona Václav,Bc.
|
266
|
|
Vojtech Hromada
|
233
|
|
Zoltán Csákvári, Mgr.
|
219
|
|
Peter Varga, Ing.
|
214
|
|
Ľubomír Maga
|
164
|
|
Náhradníci, ktorí neboli zvolení za poslancov
|
|
|
Silvia Szádvári
|
136
|
|
Friderika Vasasová
|
123
|
|
Aurel Trenčík
|
111
|
|
Zoltán Csóka
|
67
|
|
František Finta
|
59
|
Poradie kandidátov na starostu obce Kravany nad Dunajom
|
Gabriel Duka, Ing.
|
343
|
|
Tibor Tóth
|
103
|
|
František Finta
|
16
|
Za starostu obce Kravany nad Dunajom bol zvolený Ing. Gabriel Duka s počtom hlasov 343.
|